2013. április 22., hétfő

Hit, család, mennyország

Szombaton földön járt a mennyország. Szerintem, mennyország. Még ha egy darabkája is. Hitből született, munkából. Főegyházmegyei Családnapot ültünk, 10 éve, hogy elindultunk. Jó volt elindulni, akkor. Jó uton lenni ma is, együtt. Ahogy mondjuk: a család jövő. Múlt században vérzivataros időkben tanúsgtevő hőseink, hitvallók és vértanúk mentették át nekünk a legdrágább kincset, hitet, életet... Ma ez a feladat (jórészt) a családpasztorációra (is) hárul.

És íme, a magvetés néhány virága, érlelődő gyümölcse. Nézzétek meg ti is.

Székelyudvarhely, 2013. április 20
Hit + család = Mennyország

2013. március 31., vasárnap

Az Ő élete a mi reménységünk!

Húsvétról könnyen kimondjuk, amit az eszünkkel tudunk: feltámadás ünnepe. Megvalljuk és mondjuk minden alkalommal a hitvallásban: Hiszek a test feltámadásában. De vajon a szívünkben is érezzük, átéljük ennek mélységét? A zsidók húsvétja a szabadulás. Szabadulás a fogságból. Krisztus húsvétja a feltámadás. Feltámadás a halálból. A mi húsvétunk az élet Krisztusban. Az új élet, amely a mi reménységünk!

A magyar "húsvét" szavunk a nagyböjti hústól való megtartóztatás időszakának a végére utal csupán. De jelentése sokkal-sokkal mélyebb. A zsidó "peszah" szóból származik és átmenetet jelent. Átmenet a bűn megkötözöttségéből a megváltás által elhozott szabadság állapotába. Átmenet a sötétség titkos tetteiből a hitből fakadó jócselekedetek természetességébe. Átmenet a másoktól való elszigeteltségből a testvérek felé való odafordulás nyitottságába. Átmenet -a Szentírás szavaival- a sötétségből a világosságra, a halálból az életre. Ez az új élet nem valami elérhetetlen kozmikus és személytelen világenergia. Hanem ellenkezőleg: elérhető, személyes, reménytkeltő. Ez az élet Jézusban tárulkozik fel a maga teljességében. Aki vele keres és talál kapcsolatot, aki vele kommunikál és találkozik, abban máris szétárad a hitnek, a reménynek és a szeretetnek ajándéka. Az élet ajándék. És csak az megy át a halálból az életre, aki ingyenes kegyelemként, Istentől adott ajándékként fogadja azt. És csakis ez az igazi élet: a hit, a remény és a szeretet élete. Jézus Élete, feltámadása a mi reménységünk. 

De nemcsak bennünk jelenik meg az új élet. Odakint is tavaszodik, szépül a természet. Újra ébrednek a virágok, fák, növények. Zöldül, színesedik, megújul körülöttünk minden. Megújul az Egyház is. Nem új Egyház születik, nem megszűnik a régi, hanem Jézus jelenlétének gyümölcseként, a megújulni vágyó szívek és hívek életén keresztül, egyszerűen új életre támad. Újszerű az is, hogy új pápánk van, aki a Ferenc nevet vette fel! Róma kétszázhatvanhatodik püspöke, Szent Péter kétszázhatvanötödik utóda ő, Jorge Mario Bergolgio. Olasz származású, Argentínában született. Megválasztása után a Szent Péter térre összegyűltek tízezrei mellett az egész Egyház vele együtt örvendezett, érette imádkozott. Lelkiségi és pasztorális jellegű pápa. A Szentlélek újszerű ajándéka ő az Egyháznak. Az ő élete a mi reménységünk!

És újuljon meg plébániai közösségünk is a húsvéti kegyelmekben. Éljünk minél gyakrabban és minél nyitottabb szívvel a szentségek, különösen a szentmise és szentáldozás kegyelmevél. Járuljunk legalább havonta a szentgyónás megtisztító erejéhez. Kapcsolódjunk közösségbe a testvérekkel. Olvassuk naponta az Igét. Látogassunk betegeket. Csak heti egy alkalommal egy órára tedd ezt és az élet felfakad benned! Segítsetek gondozni idős, beteg, magukra maradott testvéreinket! Mindannyiunk közös felelőssége ez! Jelentkezz! Vállaljunk valamilyen konkrét szolgálatot itt a plébánián. Ajándékozó, másokat is ajándékként elfogadó lelkülettel tegyük kézzelfoghatóvá a szeretetet. Panaszkodjunk kevesebbet, cselekedjünk jót, őszintén és buzgalommal. Támogassuk a növekedés folyamatait! Adjunk egymásnak is bátorítást, emeljük fel egymás lelkét, buzdítsuk és ösztönözzük egymást a jóban. Haladjunk együtt Krisztus Országa felé! Az Ő élete a mi nagy reménységünk! 

Krisztus feltámadt! Benned? Közöttünk is? 

2013. január 27., vasárnap

Az Úrral járni, együtt ünnepelni (Lk 1, 46-55).

Egyetemes Imahét, 2013.

Kedves testvérek! Egyetemes ima-nyolcadunk utolsó estéjéhez érkeztünk. Mikeás prófétával mi is naponta kérdeztük és kerestük: mit kíván tőlünk az Úr? (Mik 6,6). Hogy mi Isten, mindnyájunk közös és jóságos Atyjának akarata személyes, családi és közösségi életünkben? És csak egy-két szó, amit én megértettem ezen a héten: Isten akarata, hogy együtt járjunk Vele, hogy közösségben legyünk Vele. Hogy életre támasszon Lelke által. Isten akarata, hogy gyermekei beszélgessenek egymással… Isten akarata, hogy mi szolidárisak legyünk egymással…
Egyszer megkérdeztem nagymamámat, aki hívő református volt, és akivel jó volt ott lenni a sepsiszentgyörgyi Olt-utcai templomban, hogy amikor a padba lépsz, fejedet lehajtva mit imádkozol, mielőtt leülnél? Azt –válaszolta-, hogy „Uram, add, hogy Igédnek ne csak hallgatója, hanem cselekvője is legyek. Ámen”. Ezt kérem ma este mindnyájunk számára, hogy amit fülünkkel meghallottunk, ami szívünket megérintette, az gyümölcsöt érleljen, tetteinket is meghatározza, hogy éljük is azt.

De még egyszer ma este feltesszük a kérdést: mit kíván tőlünk az Úr? És a felolvasott Ige azzal válaszol, arra ösztönöz, hogy ünnepeljünk együtt. Igen, az Úr akarata, hogy ünnepelni tudjunk.

Nem olyan régen, valakivel beszélgetve és fontos dolgokban egyetértve mondtam azt, hogy iskoláinkban és a családokban is, jó lenne lassan nemcsak illem-tant, hanem beszélgetés-tant vagy találkozás-tant is tanítani. Ahol gyermekeinkkel együtt mindnyájan, mi felnőttek, szülők, vagy adott esetben lelkipásztorok is gyakorolhatnánk, hogy szakíts időt a másik emberre, hogy ne rohanj, ne siess, hogy fogj kezet vele, ajándékozz neki az idődből, de a figyelmedből is, hogy nézz a szemébe, hogy kedvesen hallgasd végig, hogy figyelj nemcsak szavaira, hanem benső énjére, hogy beszélgetéseink, találkozásaink értelemmel és tartalommal teljenek meg. Mert ahol ketten-hárman így vannak együtt az Úr nevében, Jézus is ott van közöttük.

Ma este azonban tovább mennék, és azt mondom, tanuljunk ünneplés-tant is, úgy ahogy ma este a szent Ige sugallja azt, tanuljunk ünnepelni, hogy ünnepléseink értelemmel és tartalommal teljenek meg.  

A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte. Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője azonban gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt: - Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek? - Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költő. Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott. Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban. - Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnő. - A rózsából - válaszolta a költő.   

Valóban meg lehet élni egyetlen szál rózsából? Erőt adhat és megváltoztathat minket, ha valaki értékesnek tekint minket? Egészen biztosan! A pénzdarab ugyanis csak a zsebünkbe csúszik bele, egy szeretető tekintet, egy találkozás, egy rózsaszál azonban a lelket képes megérinteni, megerősíteni.
Így akar ma tanítani minket az Isten. Úgy ünnepeljünk, hogy az ünneoek közötti hétköznapokban élni tudjunk belőle. Az igazi ünnep: életet ad, önmagunkká tesz, Istenhez emel. Ezért van az, hogy Isten egész egyszerűen parancsba adta: Az Úr napját szenteld meg! Tartsd meg a sabbatot és a sabbat megtart téged!
Ma sokan elfelejtették, hogy is kell így ünnepelni? Ehelyett bulikat szerveznek, ha ünnep jön, előkerül az autó, máris indulunk a nagybevásárlóba, szerre érkeznek ételek-italok. Van benne szórakozás, de nincs benne találkozás. Van benne kikapcsolódás, de nincs benne bekapcsolódás: bekapcsolódás a lélek, a szellem, az élet és a szeretet isteni forrásaiba. Pilinszky ezt írja: “A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, órákra vagy pillanatokra, de enélkül a pillanat nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk”.

A Lukács evangéliumból felolvasott részben Mária igazán ünnepel. A názáreti otthonban történt angyali üdvözlet után, Mária élete gyökeresen megváltozik. Az új élettel a szíve alatt útrakel, felkeresi Erzsébetet, aki szintén várandós. A két anya beszélgetése ünnepélyes. Felidézik mindazt, amit Isten cselekedett az életükben és egymással megosztják azt. Így lelkük az Urat magasztalja és szívük ujjong Istenben. Ebből merítenek erőt, innen lépnek tovább, teszik, amit tenniük kell, erős lélekkel és hivatástudattal.

Testvéreim! Ez minden ünnep alapstruktúrája. Ünnepre akkor van okunk, az ünnep akkor születik, amikor az ember megáll életútján, visszatekint és felfedezi, hogy Isten jelen volt és jelen van életében, és hogy Isten cselekszik benne, általa. Ha ezt észreveszem, megtelik a lelkem hálával, örömmel, dicsőítéssel. És ez olyan erőt ad, úgy feltölt, helyrerak és újjáépít, hogy megerősödött hivatás- és küldetéstudattal lépek tovább, hogy Isten akaratát, állapotbeli kötelességeimet teljesítsem.

Az ünnep tehát három mozzanatból épül fel: emlékezés, hálaadás, töltekezés.

1.Az első az emlékezés.

Mária, amikor Erzsébettel találkozik, azt fürkészi, keresi, azt idézi fel, hogy mit cselekedett Isten az életében. Ezt mondja: rám tekintett Isten… nagyot tett velem a hatalmas… gondjába vette gyermekét, Izraelt. Az emlékezés nem érzelgős élmények idézgetése, nem egy fényképalbum értelmetlen forgatása, hanem tényeknek, Isten cselekvésének elismerése és megvallása az életünkben.

Emeljünk ki egy ünnepet Jézus életéből: az utolsó vacsorát. Tudjuk, hogy ez egy zsidó rituális vacsora volt, a széder est az egyiptomi fogságból való csodálatos szabadulás emlékére. Szigorú előírás szabta meg, milyen ételeket kell előkészíteni. Volt benne tojás, keserű saláta, bárányhús, bor, sült alma (ab ovo ad melam). Az is szabályozva volt, kinek hol kell ülnie. Az asztalfőn ül az édesapa, mint családfő. Tőle balra egy szék üresen marad, ez a hitetlen és nem ünneplő zsidók jelképe volt. Tőle jobbra ül a család legfiatalabb tagja, egy fiúgyermek. Aki ünnepélyesen felteszi a kérdést: miért oly különös ez az éj? Az édesapa válaszol: „Mi rabszolgák voltunk Egyiptom földjén, de Isten kinyújtott karral és erős kézzel kiszabadított minket”. Jézus ennek emlékét idézi az apostolokkal. A szabadulás éjszakája ez. Minden utolsó vacsora emlékére bemutatott Isten-tisztelet a megváltás ünneplése, melyben Jézus Krisztus kiszabadít a sötétség kelepcéiből és bűneink fertőjéből, hogy az élet teljességére vezethessen, hogy az Atyához vezethessen minket. Amikor magunkhoz vesszük Krisztus testét és vérét, ebben az emlékezetben élünk. Vegyétek és egyétek… vegyétek és igyátok… ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

De vehetünk egy másik eseményt: a karácsony. Nem csodálkozhatunk azon, hogy mi lett a karácsony ünnepéből: a télifa ünnepe, az ajándékozás  ünnepe, ha családjainkban nincs az az édesapa, aki odaálljon karácsony este és egy meghitt percben, talán az ünneplés legszebb pillanataként ne idézné fel, hogy mire is emlékezünk, mit is ünnepelünk. Erre való a Szentírás, ezért kell felolvasni a Lukács evangélium elejéről a születés történetét: mennyből az angyal, Betlehem, Mária, József, Kis Jézus pólyába takarva és jászolba fektetve, pásztorok, három királyok… csillag Betlehem városa felett. Hogy lehet úgy Karácsony ünnepelni, hogy csak töltött káposzta van, de emlékezés nincs? El is lehet énekelni:
Betlehem kis falucskában,
Karácsonykor éjféltájban,
Fiú Isten ember lett,
Mint kisgyermek született.

És persze, vigyázzunk: az emlékezés nem azt jelenti, hogy régmúlt és lezajlott, lezárt eseményt idézünk fel. A feltámadt és Örökkén Élő Krisztus ma is velünk van! Azt kell látnunk, arra kell ráeszmélnünk, hogy Jézus velünk járja életünk útját. Épen az ünnepben értjük meg igazán, hogy Isten nem távoli Isten, hanem Emmanuel, Velünk lakó Isten, hogy Isten Országa most van, itt van, közöttünk van… Hogy Jézus ma is szabadít, hisz Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. És ezt ünnepelni kell!

Akár személyes ünnepet ülünk, mint pl. születésnap, házassági évforduló vagy más, akár nemzeti ünnepet, mint pl. március 15-e vagy augusztus 20-a, az csak akkor lesz tartalmas, ha emlékezünk, ha felidézzük, hogy mit tett Isten személyes, családi vagy nemzeti közösségünk életében.

2. Az ünneplés második eleme a hálaadás. 

Mária és Erzsébet találkozása tele van örömmel, hálaadással. Mindketten tudják, hogy valami olyan történt velük, ami nem az ő érdemük. Ajándékba kapták mindezt az Úrtól. Nem tartják magától értetődőnek és teljesen természetesnek mindezt, sokkal inkább természetfeletti eseménynek, ezért így szólal meg Mária: „Magasztalja lelkem az Urat!”.
Micsoda nemes érzés és cselekedet. Hálásnak lenni Istennek, hálát adni, megköszönni neki mindent, ami velünk történik. Ezért része az igazi ünnepnek a templom, a templomi közösség, a liturgia, az istentisztelet.
Magától értetődő, hogy itt vagyok? Hogy lélegzem? Hogy járkálok, hogy beszélek, hogy testvérek vesznek körül? Mindez természetes, esetleg úgy gondolom, hogy egyenesen kijár nekem? Hát nem. Mindez ajándék.
Ünnepelni az az ember fog, aki érzékeny az élet dolgaira. Aki már felfedezte, hogy minden kegyelem és mindent kegyelemből kaptam hit által Jézus Krisztusban.
Vasárnap van? Az Úr napja (Dies Domenica)! Indulj a templomba, adj hálát az elmúlt napokért!
Gyermeked születik? Az Úr küldte hozzátok. Adj hálát érte! Menj a templomba, kereszteljétek meg, imádkozzatok érette.
Elsőáldozásra – konfirmációra készültök? Hálát kell adnunk az Úrnak, hogy növekedhettünk korban és bölcsességben, és Isten életébe oltódnak bele gyermekeink.
Házasságkötésre készültök? Álljatok az Úr elé szentélyében és adjatok hálát az első pillantásért, a szerelem ajándékáért, kérjétek az áldást.

És persze, az ünnepi percekben nemcsak Istennek mondunk hálát. Hanem egymásnak is. Micsoda gyógyító erő van ebben az egyetlen szóban (ha tiszta szívből tudjuk mondani): Köszönöm! Köszönöm édesanyám, édesapám! Köszönöm tanító néni! Köszönöm szépen! (Szülinapon nem elég az ajándék, adj hálát Istennek az életedért…)

3. És végül az ünnep harmadik eleme a töltekezés.

Mária átéli Isten munkáját az életében, hálát ad neki, magasztalja az Istent. Innen van ereje Betlehem városán kívül, egy hideg barlangistállóban szülni… aztán a menekülés, az otthontalanság… és aztán a kereszten látni Fiát.
Az ünnep, mint az Úr napja az Úr parancsa szerint munkaszüneti nap, az emlékezés, a hálaadás napja, de testi-lelki felüdülés is. Persze vigyázzunk! Nem a menűtől függ az ünnep erőt adó jellege! Hanem a találkozástól. Ha az ünnep személyek őszinte találkozása, egymásra találása, adott esetben kiengesztelődése, élet fakad belőle, öröm fakad belőle, megújulás fakad belőle.
Nemrég egy helyi tv adóban fordultam meg. A stúdióba vezető folyosó bejáratánál egy kis táblán ez állt: “Csend! Adás!”. Tetszett. Ez egy igazi ünnep. Csend-adás. Meghitt találkozás barátok, családtagok között. Mellesleg egy másik tábla is volt kitéve (ami egyben a sugárzott műsorok minősítése akart lenni): “A bizalom hangja”.
Ezzel tölt fel minket egy ünnep. Hittel, bizalommal, hűséggel. Latinul ez a három egyetlen szóból származik: fides – hit, fiducia – bizalom, fidelitas – hűség. És ahogy az apotoloknak is le kellett jönniük a Tábor hegyéről, nekünk is mindig tovább kell lépnünk ünnepeink után. Jönnek a szürke hétköznapok, ahogy mondani szoktuk, de a hívő ember tudja, hogy az Úr nemcsak az ünnepi percekben, hanem a hétköznapok küzdelmében is vele van. Én veletek vagyok mindennap… - mondja az Úr! S ahogy a kánai mennyegzőn elfogyott a bor, azt is tudni kell, a bor végül is a mi korsóinkból is kiürül. De ott lesz velünk Jézus, aki képes az üresen maradt edényeket, az elfáradt emberi szíveket is átformálni, hisz csakis az evangélium édesbora, az isteni szeretet olthatja végérvényesen szomjunkat. Engedjük, hogy Jézus ünnepelni hívjon, ünnepeljünk emlékezéssel, hálaadással és belőle fakadó töltekezéssel, hogy értelmet nyerjen minden amit teszünk, de még a halál is, amikor hazahív minket az Úr örök lakomájára, a mennyei boldogság honába. Ámen. 

2013. január 3., csütörtök

Évvégi hálaadásra – Szilveszter este


Ma este elénekeljük a Te Deumot, a Szentháromságot dicsérő himnuszt. Valóban, nemcsak a szív igénye ezen a napon, hanem kötelességünk is, hogy köszönetet mondjunk Istennek és dicsérjük Őt, aki idén is velünk volt, örökre velünk van az időben és őrködik az emberiség felett irgalmas szeretetének hűségével.

Mi hogyan értékeljük ezt a mögöttünk levő esztendőt? Hogyan zárjuk ezt az évet? 

Helyesen értékelni csak az tud, aki a teljes valóságot látja. A teljes valóságot csak az látja, aki ismeri az élő Istent, és látja, számon tartja az Ő cselekedeteit. Aki ismeri az élő Istent, és látja az Ő cselekedeteit, az pedig önkéntelenül is megalázza magát előtte, és kitüntetésnek tartja, hogy előtte alázhatja meg magát. Innen fakad az imádás, a hála, a dicsőítés. 

Ha most vissztekintünk az elmúlt évre, lássuk meg benne az Úr jótéteményeit. Köszönjük meg a mindennapi kenyeret. De a mindennapi Igét is, mivel táplált. A szentmiséket, a szentségek kegyelmeit, az Egyházat, a közösséget. Köszönjük meg a munkát, az egészséget, de a próbákat és nehéz perceket is. Köszönjük meg Istennek nagy ajándékát: a testvért! A jó szót, bátorítást, a mosolyt, amit egymásnak adthattunk. S adjak hálát, hogy másnak megbocsáthattam és hogy nekem is megbocsátottak! És adjunk hálát az új templomért, melyben találkozhatunk vele. Istené legyen minden dicsőség! Szívből dicsőítsük, áldjuk és magasztalják Őt. Múltunkat bízzuk irgalmára, jelenünket szeretetébe, jövőnket pedig gondviselésére. 

A lejátszó töltődik
Ma este mindnyájunknak el kell döntenünk, mit viszünk tovább az új esztendőbe, és mi az, amit hagyunk veszni ezzel az elmúló évvel. Jó lenne, ha minél kevesebb terhet vinnénk át a következő esztendőre. Nagyon fontos lenne az, hogy semmi feleslegeset ne vigyünk magunkkal. Például semmi sérelmet, keserűséget, bosszúvágyat, megbántottságot, haragot. Ma este mindezt lerakhatjuk az Úr Jézus lábaihoz. Mindezt szívből megbocsáthatjuk azoknak, akik ebben az évben bármit is vétettek ellenünk. Minden kárt, kellemetlenséget, keserűséget szívből megbocsáthatunk. 

De szilveszter estéjén előre is kell tekinteni, célokkal, tervekkel kell belépni az új esztendőbe. Holnap is feladatok várnak rám. Fényt, szeretetet kell vinnem egy különös világba. Michaella nővér négysorosát idézem. Címe: Kockacukor. Valahol ízetlen, keserű az élet, / Az isteni Jóság oda dob be téged. / Zümmögsz, kockacukor, mint áldozati dal, / S elfogysz. De édesül a keserű ital.

2013-ban is - Bízzuk életünket újra Krisztusra! 

István

2012. december 23., vasárnap

Anya, te vagy a Jézuska?

"Anya, te vagy a Jézuska?" Ezzel a címmel kaptam emailt, úgy látszik minden évben előjön a téma. Vagyis ki hozza a Karácsonyfát, hogy kerülnek ajándékok a fa alá, ki az angyal, stb. A levél, amit kaptam, az én soraim alatt olvasható, zölddel, kezdjétek azzal. 

Az én szüleim egyszerre voltak zseniális színházi rendezők és színészek. Hála nekik most is. Nálunk Erdélyben az Angyal hozza az ajándékot, nem Jézus. 12 éves koromig meg se fordult a fejemben, hogy az Angyal és szüleim cseleznek, pláne nem, hogy nincs is angyal... Vannak szülök, akik ma ezt a teológiai tévedést hazudják gyermekeiknek - jószándékkal. Valamit nagyon jól csináltak az én egyszerű szüleim. Ha egy színész nagyon jól játszik, közben a néző nem fogja ezt mondogatni magában: "Ez csak színjáték!". Hanem felkacag, sír, érez, dobog a szíve, azonosul a színészek szava és gesztusa mögötti üzenettel. Azt hiszem, velem ez történt. Ezért megértettem, hogy Karácsonykor Jézus a válasz az emberiségnek, Jézus az Atya ajándéka, Jézust ünnepeljük.  

A karácsonyi ajándék is Jézus. CHRISTmass is about CHRIST. Így az alma, a csoki, a dió, minden ajándék szimbólikusan és kicsit olyan lesz, mint az Eukarasztia. Vagyis nem legyártották, elárúsították, megvásárolták, hazahozták, becsomagolták... hanem csak úgy, lett. Adatott. "Áttjött a falakon..."- ahogy ezen töprengtem sokszor, minden évben. Formája egyszerű, logikus, tartalma messze efölött van: maga Isten. A diót, a csokit, az almát nem anya vagy apa csinálta, vásárolta, csomagolta. Azt is Isten teszi elénk. És ha megesszük, és elimádkozzuk az étkezés utáni imát: Aki ételt, italt adott... nem fogok édesanyámra gondolni, nem fogom megkérdezni hol vásárolták, piaci vagy bolti, hány lejbe került... stb. Tudni fogom már, hogy ki adta az ételt-italt, ajándékot-életet. Szép, nem igaz? Megértem, hogy Jézus az Ajándék, és benne minden ajándék. Na ezt kell Karácsonykor érthetővé tenni először a felnőtteknek, majd ha ők megértették, a gyermekeknek is.

(Az anyuka levele nagyon szép, szét kéne küldeni sok anyukának. Két észrevétel: "Az ajándékot én hozom, ez igaz" - kijelentés szép, csak nem karácsonyról szól. Ballagásra jó lesz ez a mondat vagy egy szülinapra. Karácsony ennél mélyebb. Ezért így mondanám: "Az ajándék maga Jézus, ma este minden ajándék Tőle van". Másik: Jézuska kifejezés helyett jobb lenne mindenütt Kis Jézust mondani, írni).


Ide még:
KI IS HOZZA A KARÁCSONYFÁT?

Mit mondjunk szülők gyermekeinknek?

„Ha valakit túlságosan korán kiábrándítanak az angyalka hitéből, az
illető valószínűleg egész életében csak az ésszerű oldalát fogja látni a
karácsonynak. Az ilyen szülő azután olyan karácsonyt rendez a saját
gyermekeinek, amely azoknak csak az értelméhez szól, mivel a szülőt is csak ésszerű megfontolások vezetik az ajándékozásban. Így a gyermek szívében élő irracionális igények nemcsak kielégítetlenül maradnak, de öntudatra sem ébrednek. Semmiféle ‘ajándékozás szelleme’ nem ér fel azzal a varázslatos képpel, ahogy a Jézuska ajándékait hozó angyalka eljön az éjszakában és karácsonyfát tesz a szobánkba.

Csak az angyalkával együtt vált a karácsony igazán a gyermekek ünnepévé, mivel némelyik gyerek csak ebbe vetett hitének segítségével tud igazán örülni az ajándékainak, mert különben úgy érezné, nem érdemli meg őket. A karácsony igazi csodája az, ami a gyermek lelkében megy végbe, és aminek segítségével az átlátszó álruhát, amelyben a Jézus születését hírül hozó angyalka alakja mögött a szülő rejtőzik, egy jóakaratú, boldogító
világ ígéretévé változtatja. A gyermek számára az angyalka nemcsak a szülők, hanem Isten nagylelkűségét is jelképezi. Ezt a jóindulatot nem bizonyítja  kellőképpen, ha elég sok vagy elég különleges ajándékot kap. Annál inkább bizonyíték számára, ha a szülők hajlandóak évente egyszer olyan világot teremteni gyermekük számára, amely összhangban áll a vágyai által irányított természetfeletti gondolkodással. A karácsonyfás angyal ennek a jóindulatnak és a gyermekek boldogsága iránti elkötelezettségnek a szimbóluma, így létezése sokkal nagyobb biztonságot kínál a gyermeknek, mint akár a legbőségesebb ajándék, amelyet a
szülők saját személyükben nyújtanak át neki.

A túl korán ránk kényszerített ésszerűségnek, csakúgy, mint minden más túl
korai tapasztalatnak, az lesz a következménye, hogy szegényesebb
fegyverzetben kell később szembenéznünk az élet forgandóságával és
megpróbáltatásaival.”
(Részlet Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyvéből)
  


Anya, te vagy a Jézuska? - tette fel a kérdést egy kislány édesanyjának. Így. Írásban.

Anyukája pedig levelet írt neki. 

„Kedvesem!
Nagyon jó kérdést tettél fel, és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.
A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska.
Az ajándékokat én hozom, ez igaz. Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki, és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is tette, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne.)
Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért, és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat, és jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.
De te sem leszel ettől Jézuska.
A Jézuska hatalmasabb, mint bármelyik személy, és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, vagy nem tudnak megérinteni.
Ez egy nagy feladat, és nagyon fontos feladat. Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj: magadban, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.
A Jézuska egy tanító, és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni. Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy a fa alá tegye az ajándékokat: azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.
Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeretettel és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézuskának megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.
Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska. Jézuska a szeretet, a varázs, a remény, a hit és a boldogság. De az ő csapatában vagyok, és most már te is benne vagy. Segítesz?
Szeretlek,
Anya”

2012. november 3., szombat

Interjú

A lejátszó töltődik
Nemrég az RTV egyik munkatársával beszélgettem. Az interjú A román televízió 3-as csatornáján került bemutatásra. Megosztom veletek is, nézzétek-halljátok. Kulcsszavak: templom, nyitottság, egyén és közösség, jelen pillanat és örök élet.

2012. október 28., vasárnap

Mit nézel? Meddig látsz?

A lejátszó töltődik

Szeretettel osztom meg veletek Évközi 30. Vasárnapi prédikációmat.

A mai Evangélium kapcsán:

1. Adjunk hálát szemünk világáért! Isten az ép szem, ép test pártján áll, védjük egészségünket, előzzük meg a betegségeket. De betegség idején mi is kiáltsunk hittel Jézushoz, mint Bartimeus.
2. Bartimeus már akkor hisz, amikor még vak. Kiáltása hitből fakad. A "harmadik szemével" már lát. Ezért mer kérni segítséget, amikor bajban van. Aki segítséget tud kérni a bajban, az látó ember. Tovább lát a bajokon, ezért van reménye.
3. Mélyebb látás: látni a valóságot. Illúzióink és önzésünk vakító erő tud lenni. Akkor van nappal, akkor lesz világosság bennünk, ha minden emberben látjuk a testvért.
4. Nem venni észre minden apró hibát, gixert, mások tévedéseit... tudni mélyebbre látni, ösztönözni, segíteni mindenkit a jóban való megerősödésre.